Éljünk a jelenben! – Gondolatok az elengedésről

Ha van valami, ami biztosan közös mindannyiunkban, akkor az az, hogy mind boldogok szeretnénk lenni és szeretnénk elkerülni a csalódást. Ennek ellenére sokszor saját magunkat hozzuk olyan helyzetbe, ami fájdalmat okoz nekünk. Boldogságunkat emberektől, helyzetektől és dolgoktól tesszük függővé, melyekhez egész életünkön át ragaszkodunk és annak lehetősége miatt stresszelünk, hogy elveszíthetjük ezeket, ha valami rosszul sül el.

Miközben ahhoz próbálunk ragaszkodni, ami már ismerős, megszokott, korlátozzuk annak lehetőségét, hogy képesek legyünk megtalálni a boldogságot a jelenben. A pillanat nem tud kiteljesedni, ha megfojtja a félelem. Abban a pillanatban, hogy megpróbáljuk megélni, és nem görcsösen szorítani, birtokolni vagy irányítani magunk körül a világot, megadjuk neki a lehetőséget, hogy segítse kiteljesedésünket, anélkül, hogy legyőzne erejével. Ezért olyan fontos az elengedés – elengedni annyi, mint beengedni a boldogságot.

Hogyan engedjük el a múltat?

Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: nem tudjuk megváltoztatni a múltat. Még akkor sem, ha újra és újra felidézzük. Akkor sem, ha büntetjük magunkat. Akkor sem, ha nem akarjuk elfogadni. Megtörtént. Az egyetlen módja annak, hogy enyhítsük a fájdalmat a történtekkel kapcsolatban az, ha felmentjük saját magunkat. Senki és semmi nem hozhat békét számunkra, csakis mi magunk.

Félelem helyett szeretet. Amikor ragaszkodunk a múlthoz, gyakran félelemből tesszük – félelem attól, hogy elszalasztottuk annak esélyét, hogy szeressenek, vagy félelem attól, hogy nem fogunk már olyan boldogságot érezni, mint akkor. Ilyenkor fontos arra összpontosítani, amit szeretünk és ezzel boldogságot generálhatunk ahelyett, hogy aggódnánk miatta.

Számítson a MOST! Ahelyett, hogy azon gondolkodunk, mit tettünk vagy mit nem, milyenek voltunk vagy milyenek nem, tegyünk most valami olyat, amiért érdemes a jelenben élni. Legyünk most olyanok, akiknek érdemes a jelenben élni. Éljük meg a mai napot úgy, hogy ne legyen benne hely a tegnapnak.

Fókuszáljunk. Az, ahogyan megtapasztaljuk a világot, nagyban attól függ, hogy hogyan tesszük belsővé. Ahelyett, hogy drámai történeteket mesélnénk magunknak a múltról – mennyire fájt vagy mennyire nehéz volt – tegyük próbára érzelmeinket és összpontosítsunk a leckékre, amiket megtanultunk. Ez az, amire igazán szükség van a tegnapból.

Legyünk nyitottak. Gyakran azért ragaszkodunk emberekhez, helyzetekhez vagy dolgokhoz, mert az kényelmes. Tudjuk, hogyan érezzük magunkat tőlük, hogy boldogságot vagy biztonságot nyújtanak. Vegyük azonban figyelembe, hogy új helyzetek, emberek és dolgok ugyanezt a hatást érhetik el, sőt. Az egyetlen módja annak, hogy ezt megtapasztaljuk az, hogy elengedjük azt, ami már elmúlt.

Nem lesz egyszerű. Ha rászánjuk magunkat és tényleg megpróbáljuk elengedni a múltat és nem az emlékeinkben élni, úgy érezhetjük, hogy kénytelenek vagyunk fizikailag és mentálisan ragaszkodni emberekhez vagy gondolatokhoz, mert olyan, mintha ez biztonságot és annak érzetét nyújtaná, hogy a kezünkben van az irányítás. Azt is hihetjük, hogy akkor leszünk boldogok, ha görcsösen ragaszkodunk ahhoz, amink van. Nincs ezzel baj, ilyen az emberi természet.

De nagyon fontos tudatosítani, hogy mindannyiunkban megvan az erő ahhoz, hogy pillanatról pillanatra eldöntsük, hogyan éljük meg a dolgokat, amiket szeretünk: birtoklási vágyból, frusztrációból, félelemből fakadóan, vagy szabadon, békésen és boldogan.

 

A legfontosabb kérdés: mit választasz ebben a pillanatban?

 

Forrás: http://upliftconnect.com/letting-go-of-attachment/

Írta: Nagy Laura

SHARE