Mi a mediáció?

Mediációs folyamatra akkor kerül sor, ha két vitás fél önállóan már nem képes megegyezni egymással. Ilyenkor a mediátor, mint harmadik, pártatlan személy kerül bevonásra, hogy objektív hozzáállásával segítse a felek közötti kommunikációt és facilitálja a megegyezést. Ennek a harmadik félnek nem kell az adott kérdés szakértőjének lennie, szakmai tanácsot nem is adhat. A mediátornak a mediáció szakértőjének kell lennie.

 

A mediációs ülés során a vitás felek megtartják az eredmény feletti kontrolljukat úgy, hogy közben a folyamat irányítását átengedik a mediátornak. Közös megoldásuk jövőorientált és reális, hogy az fenntartható és betartható legyen mind a kettejüknek. A mediátor feladata nem csupán az, hogy a hozzá érkezők megállapodásra jussanak, hanem hogy feltárják a szituációhoz kapcsolódó valós szükségleteket, érzelmeket; ezeket átbeszéljék és képessé tegye őket, hogy részt vegyenek egy olyan folyamatban, amelyben jobban megértik a másik érzelmeit, gondolatait, jobban bepillantsanak a saját helyzetükbe. A konfliktuskezelésre fókuszálnak, nem a megállapodásra.

 

 A statisztikák alapján a mediáció során született megállapodások 90%-át betartják, köszönhetően annak, hogy azokat a felek saját maguk hozzák, magukénak érzik, képessé válnak elköteleződni mellette.

 

Ha szeretnéd megtanulni ezt az alternatív konfliktuskezelési formát, vagy szeretnéd igénybe venni mediáció szolgáltatásunkat, keress minket emailben (info@indygo-coaching.hu) vagy telefonon (0670/425 2500), és szívesen elküldjük Neked részletes brossúránkat!